A kutatóintézetről

Az Információs Társadalom Kutatóintézet (ITKI) célja az infokommunikációs szolgáltatások és az új technológiák emberre, társadalomra, az alapjogok érvényesülésére és a demokratikus nyilvánosságra gyakorolt hatásainak és szabályozási kérdéseinek vizsgálata. A kutatóintézetben több tudományterület kutatói dolgoznak együtt azzal az elhatározással, hogy az információs társadalom jelenségeit és dilemmáit a tudományos elemzésükhöz elengedhetetlen összetettségben vizsgálják. Az ITKI egyszerre törekszik a digitális kultúra hömpölygő valóságának nyomon követésére, a szabályozást igénylő folyamatok azonosítására, valamint az ezekre reagáló közpolitikai javaslatok kidolgozására. A kutatóintézet célja, hogy kutatásai révén hazai és nemzetközi szinten is aktív résztvevője legyen annak a tudományos gondolkodásnak és társadalmi párbeszédnek, amely az infokommunikációs szolgáltatásoknak egyéni és társadalmi életünkre gyakorolt hatásáról, illetve a 21. század ezirányú kihívásainak értelmezéséről folyik.

Az ITKI az információs társadalommal összefüggő kérdéseket különösen az alábbi kutatási témákra fókuszálva vizsgálja:

  • szólásszabadság, demokratikus nyilvánosság
  • adatvédelem és információszabadság
  • magánélet védelme
  • internetes újságírás
  • szerzői jog
  • versenyjog
  • informatikai bűncselekmények
  • mesterséges intelligencia alkalmazása
  • algoritmizált döntéshozatal
  • megosztáson alapuló gazdaság
  • digitális kultúra jelenségei

Kapcsolat:

E-mail: itki@uni-nke.hu

Levelezési cím: 
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Eötvös József Kutatóközpont
Információs Társadalom Kutatóintézet
1083 Budapest, Ludovika tér 2. 

Facebook: https://www.facebook.com/informacios.tarsadalom.kutatointezet